Július 29-én, azaz a mai napon ünnepli születésnapját Balogh Gábor, intézményünk vezetője.
Nagyon boldog születésnapot kívánunk neki.
Július 29-én, azaz a mai napon ünnepli születésnapját Balogh Gábor, intézményünk vezetője.
Nagyon boldog születésnapot kívánunk neki.
A Vienna Konservatorium Budapest vezetősége boldog születésnapot kíván Ifj. Szakcsi Lakatos Bélának, az intézmény jazz-zongora szakos tanárának.
Isten éltessen sokáig!
Balogh Gábor, intézményünk vezetője 2016. június harmadik hetében több ázsiai országban járt, ahol az egyes országok nagyköveteivel és vezetőivel egy hatalmas, forradalmi oktatási együttműködést írt alá.
Balogh Gábor több országba szeretne eljutni, és mindenkivel barátságon kívül közös együttműködés kötni. Ennek célja, hogy az egyes országok tanulói más országok képzéseiben tudjanak részt venni.
Kerületünk egyetlen felsőoktatási intézménye, a Vienna Konservatorium Budapest 2016. június 18-án és 19-én tartotta a 2015/2016-os tanév államvizsga hangversenyét a II. Rákóczi Ferenc úti hangversenytermében.
A vizsgára kerületünkbe látogatott dir. Robert Brandstötter, a bécsi anyaintézmény vezetője, Rivo Gábor igazgató, valamint és az osztrák intézmény 14 tanára.
2016. június 16-án két napra Budapestre látogat a bécsi Vienna Konservtorium 16 fős delegációja, melynek vezetője dir. Robert Brandstötter, az intézmény vezetője.
Látogatásuk célja a Vienna Konservatorium Budapest 2015/2016-os tanévének államvizsgája
INDEX
Van egy olyan zenei verseny, ami gitárosoknak rendeznek Los Angelesben, és Six String Theory a neve. Szégyen, nem szégyen, a mai napig nem halottam róla, de ma hirtelen szembejött velem a Facebookon, mert Balogh Roland jazzgitáros, az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola és a Vienna Konservatorium Budapest tanára a bluesban utazó, kanadai Carter Low-val holtversenyben megnyerte. A zsűriben John Scofield, Pat Martino, Mike Stern, Nir Felder, és a díjat alapító Lee Rinetour ült.
A díj mellé Balogh egyébként kapott gitárt, fejhallgatót, kábelt, és egy meghívás Ritenour következő lemezének felvételére, sőt, közös koncertet is adnak majd. A versenyben több kategóriában indulnak a gitárosok, az akusztikus gitárosok között a szintén magyar Nánási Sándor lett második, a ritmusgitáros szekció ezüstérmese pedig Géczy Viktor lett, ezúton gratulálunk mindegyikőjüknek.
Balogh Gábor igazgató meghívására Csepelre látogatott Magyarország Ulánbátori Nagykövete.
Az eseményről készült galéria ide kattintva tekinthető meg.
Bizonyára észrevették, hogy vezetékes telefonon az elmúlt időben nem lehetett minket elérni. Nos egy elég komoly hálózati hiba miatt voltuk elérhetetlenek ezen az elérhetőségen.
Örömmel jelentjük, hogy a hosszú hétvégén a hibát elhárítottunk, ami azt is jelenti, hogy újra elérhető a porta a vezetékes telefonszámunkon (06-1/276-5774)