100 gitár egy színpadon

24.hu

Bernáth Ferenc, Balogh Roland és Kovács Bálint az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola és a Vienna Konservatorium Budapest tanárai vezetésével egy magával ragadóan egyedülálló, világszínvonalú magyar zenei produkcióra készülnek a Palladio Orchestra zenekarral. Az ország legnagyobb zenekara 10 gitáros szólistából, 90 ritmusgitárosból, 2 énekesből, 1 dobosból és 1 DJ-ből áll.

Ezzel ez az elmúlt évek legnagyobb magyar zenei produkciója, és egyben a legnagyobb hazai zenekara, amely decemberben áll színpadra először a Papp László Budapest Sportarénában.

Odaítélték a Gramofon-díjakat

ATV, MTI

A díjazottak között intézményünk két professzora, Oláh Dezső és Borbély Mihály is szerepel. Szívből gratulálunk a díjazottaknak.

Várjon Dénes, Baráti Kristóf, Borbély Mihály, a Bágyi Balázs New Quartet és az Oláh Gipsy Beats is Gramofon-díjat vehet át a péntek esti díjkiosztón, amelyen a legjobb klasszikus zenei, dzsessz- és népzenei/világzenei hanglemezeket ismerik el.

A díjakat a Gramofon – Klasszikus és Jazz című folyóirat szerkesztősége és kiadója alapította 2001-ben, az idei a tizenhatodik díjkiosztó. A döntésben kereskedelmi (lemezeladási) szempontok sohasem játszanak szerepet, kizárólag a művészi minőség és a felvételtechnikai megvalósítás színvonala dönt – tájékoztatta Retkes Attila, a Gramofon főszerkesztője pénteken az MTI-t.

A csepei zeneiskola és zeneművészeti intézmény vezetője ismét útnak indult

2016. december 3-án Balogh Gábor, a kerületünkben működő, és fejlődő Egressy Béni Református Művészeti Középiskola és a Vienna Konservatorium Budapest igazgatója ismét útnak indult. Útja során érint több nyugati és keleti országot. Egyenlőre nincs arról információnk, hogy mikor tér haza.

Több mint 1000 kilométeres útja során Balogh Gábor több zeneművészeti és egyéb felsőoktatási intézményt látogat meg, ezen kívül számos konferencián tart előadást. Balogh Gábor egyre nagyobb népszerűségnek örvend a külföldi intézményekben, ebből kifolyólag a rendszeresen ingázik Magyarország, Európa országai között.

Nagy siker prof. Kovács Béla klarinétművész mesterkurzusán

Foto: Santl Erika

2016. október 27-én hatalmas érdeklődés mellett került megrendezésre prof. Kovács Béla Kossuth díjas klarinétművész mesterkurzus-sorozatának második eseménye. joggal lehet mondani, hogy egy óriási élménnyel távozott mindenki, aki megtisztelte jelenlétével az eseményt.

A soron következő kurzus 2016. december 1-jén 16 órától kerül megrendezésre. Erre az eseményre zeneművészeti közép- és felsőoktatási intézményben tanuló klarinétosok jelentkezhetnek.

Új időszámítás a Viennában

20160722_102643

július 22-től Balogh Gábor igazgató kérésére új időszámítás kezdődött a Vienna Konservatorium Budapest épületében. Felkerültek azok az országok és városok az egyik épület falára, amelyek zeneművészeti közép is felsőoktatási intézményeivel iskolánk szoros együttműködésben áll.