Professzoraink: Hajós Laura jazz-ének

hajos

Hajós Laura 2011-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakán. Az azóta eltelt években a magyar jazz-élet állandó résztvevőjévé vált legfőképpen Horváth „Tojás” Gábor zongoristával alkotott duó formációjával, de játszott együtt többek között Fenyvesi Márton gitárossal, Hárs Viktor bőgőssel, Mohay András dobossal, illetve Ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Neumann Balázs és Cseke Gábor zongoristával is.

Műsora legfőképpen standard-ekből álló, úgynevezett mainstream jazz. 2011-ben a Magyar Jazz Szövetség által meghirdetett Jazz Combo Versenyen elnyerte a legjobb szólista különdíjat, ugyanebben az évben kezdett el tanítani az Egressy Béni Református Művészeti Középiskolában, ahol azóta is oktat alap- és középfokon, valamint az ugyanitt működő Vienna Konservatoriumban.

A Vienna és az Egressy külföldön is népszerű

egressy_BaloghGabor_ig1.jpg.500x500_q8511[1]

Balogh Gábor, a Vienna Konservatorium Budapest és az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola vezetője a hetekben több Európai ország Zeneművészeti intézményeinek meghívására tárgyalásokat folytat abból a célból, hogy minél több intézménnyel működjön együtt partnerként a két csepeli intézmény.

Tervei között van egy nagy európai társulás megalapítása, melybe több nemzet intézményei tartoznak, továbbá Budapesten tanuló gyerekek ezzel az együttműködéssel egy képzési folyamat alatt több nemzet diplomáját tudja megszerezni.

Professzoraink: Gyulai Endre klarinét

gye[1]

Gyulai Endre Artisjus-díjas klarinétművész-tanár. 1954. február 26-án Kecskeméten született. Általános és középiskoláit szülővárosában végezte, 1972-ben a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnáziumban érettségizett.

1973-tól 1976-ig a Szegedi Zeneművészeti Főiskola klarinéttanár szakán Deák József, 1993 és 1995 között a Zeneakadémia klarinétművész-tanár szakán Kovács Béla növendéke volt. Iskolai tanulmányai mellett 1968-tól öt éven át a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és a Kecskeméti Katona József Színház tagja, 1973-tól a Szegedi Színház és Szimfonikus Zenekar klarinétművésze volt. …

A grazi Zeneművészeti Egyetem látogatása Csepelen

graz-zenemuveszeti-egyetem1[1]
Zeneművészeti Egyetem – Graz

Intézményünk nagyon sok és magas szintű diplomáciai tárgyalást folytat, pénzt, időt, energiát nem sajnálva, hogy külföldi egyetemekkel minél kiterjedtebb és jobb kapcsolatrendszert építsünk ki. Ennek a munkának az eredménye, hogy 2015. április 23-24-én a intézményünk meghívására Csepelre látogat a grazi Zeneművészeti Egyetem vezetősége.

Korábban vendégségben jártunk náluk, és most ők jönnek hozzánk megismerni minket és a munkánkat. Az ő tiszteletükre 2015. április 23-án este nagyszabású koncertet adunk 18 órai kezdettel.

Csepelen gőzerővel dübörög a jazzoktatás

JazzMa

13
Klikk a képre a galériához

A  Vienna Konservatorium Budapest és az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola jazzének tanárnője, Hajós Laura invitált bennünket e-mailben, majd telefonon is, hogy a JazzMa.hu delegációja látogasson el csepeli telephelyükre.

Nagy örömünkre szolgált, hogy nemcsak Laura, hanem a többi jelenlévő tanár (ifj. Szakcsi Lakatos Béla – zongora, Balázs Elemér – dob, Tűzkő Csaba – kiszenekari gyakorlat) is kitörő lelkesedéssel üdvözölt mindkettőnket. Majd Pintér Péter művésztanár is beszáguldott a terembe, hisz neki zongorakísérői feladatok is jutottak. A fenti galériában CsA képeit láthatják.

Vienna hírlevél

hirlevel-logo1[1]

A mai naptól kezdve elindítottunk hírlevél szolgáltatásunkat. Minden héten egy alkalommal információkat küldünk az intézmény komolyabb eseményeiről, rendezvényeiről és egyéb fontosabb információiról.

A hírlevélre feliratkozni a főoldalon jobb oldalt lehetséges az eseménynaptár alatti területen.