Professzoraink – Dr. Iván Ildikó magánének

Ivan_Ildiko_01[1]

A Zeneakadémia debreceni tagozatán 1980-ban fuvolaművészi, 1984-ben énekesi, 2004-ben művésztanári diplomát szerzett. 1984-ben a Szegedi Nemzeti Színház szerződtette. Ösztöndíjat kapott a Cziffra- és az Eötvös Alapítványtól. Több nemzetközi énekverseny díjazottja.

1984-ben a karlovy vary-i énekverseny első díját hozta el. Egy évvel később Szófiában egy énekversenyen ért el sikert, aminek eredménye a szófiai operaház szerződése volt. 1988-ban megnyerte a stuttgarti Geszty Szilvia-koloratúrversenyt, ezt követően négy évre a bonni operaház szerződtette. Magánéletében festészettel foglalkozik, férje könyveit is illusztrálja.

Mester és tanítványai a Bartók Rádióban

1520800_841011422639406_5855710033219908402_n

A fenti zenelejátszó segítségével meghallgatható a 2015. március 28-án 16 órakor a Magyar Rádióban felvett „Mester és Tanítványai” című gitárhangverseny első része, mely 2015. április 26-án délután 15:00-kor adta le a Bartók Rádióban

Közreműködnek: Bernáth Ferenc gitárművész valamint az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola és a Vienna Konservatorium Budapest növendékei.

Professzoraink: Horváth Plútó József jazz-basszusgitár, jazz-bőgő

Névtelen
A nevem Horváth Pluto József. Születtem 1980. augusztus 6-án. Tradicionális zenész családban születtem. Tíz éves koromban kezdtem el nagybőgőzni, majd 1995-ben beiratkoztam az OSZK nagybőgő tanszakára, ahol Egri János volt a tanárom. Két év intenzív tanulás után autodidakta módon kezdtem el basszusgitározni. Kis idő elteltével egy meghívásnak tettem eleget, a jazz zene egyik nagy örege, Balog Csibe Jenő zenekarában. Ezután fellépések sorozata következett.
Ekkor volt szerencsém játszani Szakcsi Lakatos Bélával. Később fiatal barátaimmal együttest alapítottunk (Trio Heaven), amellyel életem első komolyabb megmérettetésén az 1998 MAY Jazz Versenyen első helyezést értünk el. 2000-ben Oláh Czumo Árpád hívott meg a zenekarával fellépni. Ezzel a formációval nagy sikereket értünk el: 2001 Németország, Ander de Donau; Brüsszelben a Jazz Hoeliaart International Europa legjobb bőgőseként végeztem. 2003 május 30-án első helyezett lettem a Dandó Péter Jazz Basszusgitár Tehetségkutató Versenyen. Nagy nevek az életemből: Tony Lakatos, Chico Freeman, John Patitucci, Rick Marticca, Oláh Kálmán, Ann Malcolm, Torsten Devinkel, Berki Tamás, Jávori Vilmos, Emilio, Rácz Kati, Kőszegi Imre, Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Német Ferenc, Csepregi Gyula, Jonás Rezső, Snetberger Ferenc. Jelenlegi zenekarok, amelyekben játszom: Berki Band, Jávori Sound Machine, Csepregi Hip-Bob, Jáger Latin Band,  Jonás Rezső Project, Rácz Kati Zenekara, Jazz Garden Trio, valamint a közel múltban megalakítottam saját zenekaromat a Pluto Band-et. Referencia hanganyagok: My Name is Pluto You Know, Berki Band: A Híd, Jávori Sound Machine: Szivárvány Havasán, Emilio: Nagyon Nagy Világ, Rácz Kati új lemeze, Sound & Vision Magazin bemutatólemeze, Czumo: My Time.

 

Professzoraink: Hajós Laura jazz-ének

hajos

Hajós Laura 2011-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakán. Az azóta eltelt években a magyar jazz-élet állandó résztvevőjévé vált legfőképpen Horváth „Tojás” Gábor zongoristával alkotott duó formációjával, de játszott együtt többek között Fenyvesi Márton gitárossal, Hárs Viktor bőgőssel, Mohay András dobossal, illetve Ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Neumann Balázs és Cseke Gábor zongoristával is.

Műsora legfőképpen standard-ekből álló, úgynevezett mainstream jazz. 2011-ben a Magyar Jazz Szövetség által meghirdetett Jazz Combo Versenyen elnyerte a legjobb szólista különdíjat, ugyanebben az évben kezdett el tanítani az Egressy Béni Református Művészeti Középiskolában, ahol azóta is oktat alap- és középfokon, valamint az ugyanitt működő Vienna Konservatoriumban.

A Vienna és az Egressy külföldön is népszerű

egressy_BaloghGabor_ig1.jpg.500x500_q8511[1]

Balogh Gábor, a Vienna Konservatorium Budapest és az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola vezetője a hetekben több Európai ország Zeneművészeti intézményeinek meghívására tárgyalásokat folytat abból a célból, hogy minél több intézménnyel működjön együtt partnerként a két csepeli intézmény.

Tervei között van egy nagy európai társulás megalapítása, melybe több nemzet intézményei tartoznak, továbbá Budapesten tanuló gyerekek ezzel az együttműködéssel egy képzési folyamat alatt több nemzet diplomáját tudja megszerezni.