Gyászol a Vienna Mohay András tragikus halálának évfordulóján

Már három éve annak, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt egy zenész legenda – Mohay András jazzdobos, az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola és a Vienna Konservatorium Budapest tantestületének egyik oszlopos tagja. A hiánya a mai napig is pokolian fáj mindenkinek.

A világhírű zenész Budapest Jazz Orchestra-val lépett fel Debrecenben. Onnan tartott hazafelé, amikor megállt segíteni egy balesetben, ekkor gázolták el. A nemzetközi hírű dobos a helyszínen életét vesztette. A Facebook-on ennyit tett közzé a zenekar: „2014. július 27-én éjjel az M3-ason Debrecenből hazafelé halálos baleset történt, mely érintette a zenekar egyik részét. Mohay András, a zenekar dobosa a balesetben életét vesztette, három embert a zenekarból könnyebb sérülésekkel az Egri Kórházba szállítottak. A körülményekhez képest a zenekar további tagjai jól vannak. András, emléked megőrizzük!”

Prof. Kovács Béla klarinét mesterkurzust tart a Vienna Konservatorium Budapest Intézményében

A kurzus időpontjai, helyszínek:

2017. március 30. 15:45
Vienna Konservatorium Budapest, Hangversenyterem
(1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 121.)

Jelentkezés és részvétel:
A jelentkezés minden esetben regisztrációhoz kötött, a részvétel díjtalan.
Részvételi szándékát kérjük, Varga István klarinét tanár Úrnál jelezze, a vargapisti27@gmail.com e-mail címen.
Jelentkezési határidő: 2017. március 29. (szerda)

Interjú Balogh Rolanddal, intézményünk tanárával

Interjú Balogh Rolanddal, intézményünk tanárával

https://youtu.be/3lD2468HtMQ

Roland Balogh Junior Prima díjas jazz-gitárművész, a Finucci Bros Quartet egyik alapítótagja, valamint az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola és a Vienna Konservatorium tanára, 2009-ben megnyerte a Montreux-i Jazz fesztivál nemzetközi gitárversenyét, valamint tavaly 2016-ban, 1000 induló közül Los-Angeles-ben a Six Strings Theory jazz gitárversenyen első helyén végzett.

Amikor éppen nem világhírű nemzetközi versenyeken diadalmaskodik, akkor a két csepeli oktatási intézmény ifjú növendékei számára adja át tudását.

Egy éve halt meg Keönch Boldizsár

Egy éve halt meg Keönch Boldizsár

Névtelen

Napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2016. február 21-én, életének 78. évében elhunyt Keönch Boldizsár egyetemi docens, a Vienna Konservatorium Budapest professzora. Egy nagy tudású, remek ember távozott most közülünk, távozása pótolhatatlan veszteséget jelent.

1938. március 16-án született. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1971-ben végzett Réti József növendékeként. 1966 és 69 között a Magyar Rádió Énekkarának tagja, 1969-76-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán korrepetítor és hangképző tanár, 1973-tól a Zeneakadémia tanára, 1976-tól a Kecskeméti Kodály Intézet hangképzés tanára. Több magyar mű bemutatójának szólistája, Ránki György, Farkas Ferenc és Kósa György ajánlottak neki műveket. Európa majd minden országában fellépett oratórium- és dalénekesként, szerepelt az Egyesült Államokban és Ausztráliában. Hazai és külföldi hanglemez- és rádiófelvételek közreműködő művésze. A kortárs zene mellett a barokk és a klasszikus oratóriumok és a romantikus dalirodalom a fő előadói területe.

2014-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

Business Plan

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Cras condimentum erat risus, a dapibus diam molestie id. Curabitur gravida rutrum elit, vitae tincidunt massa euismod in. Mauris mollis ipsum a leo ultricies commodo. Aenean vestibulum consequat imperdiet. Sed pellentesque malesuada lectus, at semper justo tempor a. Sed vestibulum, massa vel posuere condimentum, metus nisl rutrum nunc, ac auctor lorem arcu sed lorem. Suspendisse non cursus turpis. Etiam rutrum odio iaculis hendrerit volutpat. Nunc elementum felis vel euismod convallis. Curabitur condimentum euismod turpis, sed tincidunt felis elementum vel. Suspendisse mauris tellus, luctus vitae ultricies ut, cursus sed ante. Morbi massa felis, convallis a nulla eu, facilisis efficitur massa. Vestibulum dolor enim, sodales vel consectetur a, gravida nec tellus. Donec sit amet turpis at sapien iaculis cursus eget ut turpis. Class aptent taciti sociosqu ad litora torquent per conubia nostra, per inceptos himenaeos.

Quality Service