Nagy siker a Kamarazenei estek koncertsorozat második állomásán

Nagy sikerrel rendezte meg a Vienna Konservatorium Budapest az NKA támogatásával a Kamarazenei estek koncertsorozat második eseményét, mely a romantika jegyében zajlott. Az eseményen fellépett Dr. Dráfi Kálmán zongoraművész, Dr. Iván Ildikó opera és magánénekművész valamint Zs. Szabó Mária hegedűművész. Az est folyamán közreműködött Tóth Mária és Kozma Kristóf korrepetítorok.

Az eseményen részt vett Görgey Gábor Kossuth-díjas író, költő, dramaturg, rendező, illetve Horváth Gyula, a csepeli Demokratikus Koalíciójának vezetője, aki az alábbiakat osztotta meg blogjában: …

A Vienna Konservatorium Budapest a Bartók Rádióban

Bartók Rádió

10451321_824758360931379_4772386420989946077_n

Korábban beszámoltunk arról, hogy Gyulai Endre Vienna Konservatorium Budapest klarinét szakos növendékei is felléptek azon a hangversenyen, mely 2015. október 18-án vasárnap rendeztek a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. Az eseményen a Concerto Budapest Kamarazenekar kísérte a fellépőket. A Bartók Rádió ennek a koncertnek az első részét 2015. november 15-én délután adta le a rádióban. A második rész november 22-én 15 órától hallgató ugyanitt.

Aki lemaradt az első részről, az alábbiakban meghallgathatja.